A zöldítésnek köszönhetően országszerte mustárral, retekkel, facéliával és egyéb növényekkel borítottak a termőföldek. A kapcsolódó rendelet szerint az ökológiai jelentőségű másodvetés az első évi főnövény betakarítása után kerül elvetésre, és a következő főnövény előtt be kell takarítani, vagy zöldtrágyaként le kell forgatni (azt azonban nem köti ki, hogy pontosan mikor és milyen mélyen). Milyen más módon lehet, vagy lehetne véget vetni a takarónövények életének?

A kötelező előírások teljesítése mellett a takarónövények jelentős hasznot hoznak a konyhára a talajra kifejtett áldásos tevékenységükkel: védik a felszínt az eróziótól, felveszik és tárolják a tápanyagot és elnyomják a gyomnövényeket. A jól kezelt fedőnövény később, a haszonnövény vetése után is segítségünkre lehet: a felszínen lévő növénymaradványok gátolják a gyomok megjelenését, javítják a talaj vízháztartását, és védelmet nyújtanak a csapadék és a szél káros hatásai ellen.

A takarónövények megszüntetésének módjai

A takarónövények menedzselése a vetésforgó megtervezésénél kezdődik: mit szeretnénk elérni (például humusztartalom növése, morzsalékos talajszerkezet), milyen növényeket kívánunk egymás után vetni, és mennyi időnk van az egyes műveletekre.

Ahhoz, hogy a fedőnövények életszakaszát lezárjuk, négy alapvető megoldás áll rendelkezésünkre: a kifagyás, a leforgatás, a kaszálás és a gyomirtás. Ahogy mindnek megvan az előnye, úgy hátrányokkal is rendelkeznek: a kifagyás az időjárástól és fajtól is függ, kaszálás csak bizonyos fajoknál és fejlődési stádiumokban lehetséges, a leforgatás költséges és a talaj bolygatása a takarónövények által nyújtott előnyöket csökkenti, a gyomirtás pedig egy több ismeretlenes egyenlet.

A kifagyásnál 99%-ban a természet kezében vagyunk. Ha enyhe a tél, akkor nem következik be és tavasszal be kell avatkoznunk. A hatás régiófüggő, az első kemény fagy időpontja nem egységes. A kifagyott takarónövényt a legegyszerűbb kezelni (pl. egyszerű bele vetni) – ha az ember most kezd takarónövényekkel foglalkozni, akkor ez a legszerencsésebb választás.

A zöldítés által is előírt leforgatás hátulütője, hogy bolygatja a talajt, csökkenti a szervesanyag-készletet, valamint nem nyújt védelmet a földnek a főnövény fejlődésének kezdeti fázisában. (Itt válnak el a takarónövény és zöldtrágya fogalmak – előbbi végig, azaz még „halála” után is a felszínen marad, míg utóbbit a talajba dolgozzuk.) A hengerezés eggyel finomabb megoldás: költséghatékony és jó gyomelnyomást biztosít, azonban csak akkor vethető be, ha a takarónövény közel van az érettséghez.

Ha a telet túlélt, mechanikai úton (kaszálás, hengerezés) nem kezelhető takarónövénnyel találjuk szemben magunkat tavasszal, akkor a gyomirtás a legjobb eszközünk. A technológia és szer kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy milyen fajok szerepelnek a keverékben (fűfélék, széles levelűek), hol tartanak a fejlődésben, milyen egyéb gyomok vannak jelen a parcellán, valamint milyen haszonnövény követi majd a takarónövényeket. A legnépszerűbb hatóanyagok a 2,4-D és a glifozát, valamint a költségesebb dikamba (a tengerentúlon a hazánkban már nem engedélyezett atrazint és parakvátot is gyakran alkalmazzák). Kivételek természetesen mindig vannak, például a szöszös bükkönyt felesleges a 2,4-D-vel támadni, a glifozát pedig csak akkor hat, ha a növény aktívan fejlődik és megfelelő a levegő hőmérséklete. A glifozátnak 4 órára van szüksége a transzlokációhoz, ezért hideg időben délután 2 után nem érdemes kijuttatni.

Az Egyesült Államokban egyre többen kísérleteznek a zöld növénytakaróba történő vetéssel, azaz a fedőnövények mechanikai kezelését és a vetést egy menetben végzik. Így maximálisan kihasználják a növényekben rejlő potenciált, azonban oda kell figyelni a részletekre – például legyen elegendő talajnedvesség a haszonnövénynek is –, valamint elképzelhető, hogy a berendezéseken is változtatni kell.

Miért fontos a megfelelő befejezés?

A takarónövények bevégzése alapvető fontosságú a talaj nitrogénszintje, a következő haszonnövény megindulása, valamint a gyomok kontrollálása szempontjából. A talaj nedvességtartalma és a növény által kifejtett pozitív hatások (zöldtömeg, elraktározott tápanyagok) is azon múlnak, hogy milyen módon és mikor teszünk pontot a fedőnövény pályafutásának végére.

Mi a legjobb időpont a terminációra? Nincs univerzális megoldás, az időpont kiválasztása attól függ, hogy mit szeretnénk elérni a takarónövénnyel, mikor és milyen főnövényt vetünk utána, és hogy milyenek a talaj- és időjárási viszonyok. Tervezzünk előre és kezeljük úgy a takarónövényeket, mint a haszonnövényeket – mindannyiunk számára világos, hogy a haszonnövény hozza a hasznot, azonban a takarónövény készíti elő számára a terepet.

Ha nem akkor cselekszünk, amikor szükséges, akkor egyrészt a talaj vízháztartását sodorjuk veszélybe (túl sok vizet használ fel a fedőnövény, vagy éppen nem tudjuk megőrizni a többletnedvességet), valamint a felboruló szén-nitrogén arány (C:N) következtében nem lesz annyi nitrogén elérhető a meginduló főnövény számára, mint amennyi lehetett volna (az úgynevezett pentozán hatás). Ennek megelőzése érdekében fontos, hogy tudjuk, milyen csapadékviszonyokra számíthatunk a szezonban, valamint járjunk utána, hogy az egyes fejlődési szakaszokban takarónövényeink részei milyen C:N aránnyal rendelkeznek, és mennyire gyorsan bomlanak le.

Az egyes növényfajok kezelése

Röviden összefoglalva az egyes fajok ellenségei a következőek: a reteknek a téli fagy, a rozsnak és tritikálénak a glifozát és a kukorica gyomirtó szerei, a szöszös bükkönynek 2,4-D, az olaszperjének a glifozát, a vörösherének pedig a glifozát és a 2,4-D.

Az olajreteknél a téli fagyokban bízhatunk: az első komolyabb zimankó megöli ezt a takarónövényt, amely aztán folyamatosan biztosítja a tápanyagot a főnövénynek. Ha enyhébb telet fogunk ki, akkor tavasszal érdemes minimális mennyiségű 2,4-D-vel és glifozáttal kezelni.

A vörösherét vegetatív fázisban glifozáttal és 2,4-D-vel, vagy a kukorica gyomirtó szereivel kontrollálhatjuk. Virágzás idején – ekkor biztosítja a legtöbb nitrogént – talajműveléssel, hengerezéssel vagy kaszálással foghatjuk meg. Általában túléli a telet, ezért fontos, hogy felkészüljünk a tavaszi kezelésére – ugyanakkor nem fenyeget annyira a veszély, hogy komoly problémát jelentő gyommá válik.

A szöszös bükköny esetében a 2,4-D tökéletes (a glifozátnak ellenáll), valamint a kukorica gyomirtói is megfelelőek. Virágzás idején csak hengerezést javaslunk. A bükköny magjai 5-20 éven keresztül csíraképesek maradnak

A rozs és a tritikálé is meglehetősen könnyű préda a glifozátnak, továbbá beporzás idején a hengerezés is használható. A rozs maradványai lassan bomlanak le, ezért ne számítsunk sok felszabaduló nitrogénre a rákövetkező főnövény fejlődésének elején.

Az olaszperje a szárbaindulás előtt (15-25 cm magasságnál) kezelhető a legkönnyebben glifozáttal. A korai kontroll biztosítja az ideális nitrogénszintet és a gyors lebomlást, így könnyebb a főnövény vetése és a talajnedvesség sem vész el. A virágzás korai szakaszában, még a maghozás előtt mechanikai módon is kontrollálható. Ha bedolgoztuk, akkor a  elhalmozott nitrogénmennyiség maximális kihasználása érdekében ajánlott néhány hetet várni a haszonnövény vetésével.

A biztos siker érdekében

Ha már a 2016-ban vetendő takarónövények tervezésénél tart, akkor most érdemes megfogalmaznia, hogy mit szeretne a keverékekkel elérni. Válasszon a céloknak megfelelő összetételű mixeket és bizonyosodjon meg arról, hogy mi van a zsákban: az eltérő változatok nem egységesen fejlődnek, maturálnak, ami az amúgy is szűkös rendelkezésre álló idő miatt kifejezetten fontos.

A takarónövények alkalmazása a részek összessége: nem csak a vetőmag megvásárlásából áll a folyamat, hanem az is számít, hogyan illesztjük be őket a vetésforgóba, hogyan alkalmazzuk a meglévő technológiákat és gépeket. Ne feledje: a takarónövény legalább annyira fontos, mint a haszonnövény – pénzt ugyan közvetlenül hoz a konyhára, azonban pótolhatatlan szerepe van a kiváló talajállapot megteremtésében és fenntartásában.

 

A cikk először az Őstermelő magazin 2015. decemberi számában jelent meg.