A zöldítés miatt mindannyian találkoztunk a takarónövény vagy ökológiai másodvetés fogalmával, a zöldtrágyázást pedig régebbről is ismerjük. Bár ugyanazon művelet(sor) eltérő megnevezésének tűnnek, alapvetően más céllal és szándékkal kerülnek ezek a növények elvetésre: a zöldtrágyázás célja a talaj szervesanyag-tartalmának és tápanyag-tartalmának növelése, így az csak a beforgatáskor éri el célját. Ezzel szemben a takarónövények funkciói közé tartozik a talajlazítás, az erózióvédelem és a hasznos szervezetek támogatása, ebből kifolyólag a takarónövényeknél az a cél, hogy minél hosszabb ideig „lábon” maradjanak.

Egy komplex rendszerről beszélünk

A takarónövények használata legalább akkora körültekintést igényel, mint a főnövények gondozása: a fajtaválasztás, a megfelelő vetés és a jól időzített terminálás csak jól előkészített döntésekkel valósulhat meg. Gyakori, hogy gazdálkodóként nem megoldást, hanem problémát látunk e technológiában, mi több, minden megoldásra egy újabb problémával válaszolunk: kiszárítják a talajt, vagy éppen nem hagyják, hogy tavasszal felszáradjon a talaj; munkacsúcsot okoznak a vetés vagy a terminálás időpontjában; gyommá válnak vagy „hidat” képeznek a betegségek, kártevők számára.

Ugyan ezek között vannak valós félelmek, a technológia megértésével a kockázatok minimalizálhatóak. A takarónövények egy rendszer részei: a vetésforgó, a csökkentett művelés és a takarónövényezés együttes alkalmazásával talajaink állapota javítható, a  kiadások csökkenthetőek, így végül nagyobb profit marad a zsebünkben.

1. kép: Egy év takarónövényezés után a talajszerkezet még nem tökéletes ezen a gyulai perctalajon, de a talajélet szabad szemmel is látható jelei már megjelentek

Lássuk azt a 10+1 félelmet, amelyek elsőre riasztóan hatnak, de valójában a józan eszünket használva kiküszöbölhetőek. Az elméleti alapok és kísérleti eredmények mellett gyakorló gazdáktól származó tippeket is megosztunk.

#1: Nem lesz időm vagy csak későn tudom elvetni

Vannak egyértelmű esetek, amikor nem kérdés, hogyan illesztjük be a takarónövényt a vetésforgónkba. Ha szeretnénk megvédeni a talajunkat az eróziótól két főnövény között, vagy több nitrogént szeretnénk biztosítani a tavasszal vetett kukoricának, akkor világos, hogy mikor érdemes elvetnünk a takarónövényt. Azonban ha komplexebb célunk van – például talajépítés, szerkezetjavítás –, vagy szorosabb a vetésforgónk, akkor ezekben az esetekben nehezebb lehet a jó döntést meghozni.

Segíthet a tervezésben az alábbi gyakorlat: egy papírlapra rajzoljunk egy 18-36 hónapot átölelő, havi bontású idővonalat. Minden területünk esetén vigyük fel a jelenlegi és tervezett főnövény kultúrákat, megjelölve a vetés és a betakarítás várható időpontját. Ha rendelkezésünkre állnak további információk – esős időszakok intervalluma, fagymentes periódusok, komolyabb mezőgazdasági munkák ideje –, azokat is rögzítsük.

Ezek után keressük meg azokat az időközöket, amik szabadok és alkalmasak lehetnek egy köztes növény elvetésére és fejlődésére. Vegyük azt is figyelembe, hogy mikor tudjuk ezeket a munkálatokat beiktatni a többi teendők közé.

2. kép: Repce után, kukorica elé vetett takarónövény-keverék Vas megyében (balról jobbra: facélia, bíborhere, pohánka és Tillage Radish retek) 2017. november 2-án

#2: Nem fog kikelni

A takarónövény vetőmagköltségének kipengetése után joggal várjuk el, hogy állomány ne csupán kikeljen, de megfelelően teljesítsen: kellően nagy zöldtömeget állítson elő, kössön nitrogént és takarja a talajt minél hosszabb időn keresztül.

Az egységes kelést természetesen a nedvesség befolyásolja leginkább – ezzel, amennyiben nem öntözött területen gazdálkodunk, nem sokat tudunk kezdeni azon kívül, hogy jól választjuk meg a vetés dátumát. Tapasztalataink szerint az augusztus közepi-végi vetések nagyobb eséllyel kapják meg a kelesztő csapadékot, mint a júliusban elvetett keverékek (2016 például ebben a szempontból kivételes év volt, ott remekül sikerültek a július 20-30. közötti vetések).

A csapadékon kívül azonban számos dolgot tehetünk annak érdekében, hogy elősegítsük a takarónövények kelését. Az egyik a megfelelő talajhőmérsékletnél történő vetés – ahogy a főnövények, úgy a köztesnövények is igényelnek egy minimum hőmérsékletet a csírázásukhoz (1. táblázat).

1. táblázat: Az egyes takarónövények csírázásához szükséges talajhőmérséklet

A másik teendőnk a gyomirtó szerek tartamhatásának figyelembe vétele. A főnövényre kiadott vagy a tarlókezeléshez használt gyomirtó szer hatóanyaga (pl. jodoszulfuron, 2,4-D, izoxaflutol) több esetben visszafoghatja a takarónövény fejlődését, ezért érdemes tisztában lenne a különböző hatóanyagok lebomlási idejével, valamint a lebomlás menetével. A legtöbb hatóanyag kémiai és mikrobiális úton bomlik le, vagyis minél magasabb a talajhőmérséklet és a talajnedvesség, annál gyorsabb a folyamat. Ha valamilyen ok miatt magasabb hatóanyagdózist alkalmazunk, akkor tartsuk észben, hogy ennek a lebomlása is lassabb lehet. A perzisztenciát a talaj tulajdonságai is befolyásolják: a magasabb anyag- és szervesanyag-tartalom miatt egyes szerek jobban lekötődnek és jobban ellenállnak a lebomlásnak, valamint a pH is hatással lehet a lebomlásra, pl. a szulfonilurea hatóanyagot tartalmazó szerek jobban bomlanak alacsony pH-jú talajokban, mint magas pH-nál.

3. kép: Tillage Radish retek, lóbab, takarmányborsó és rozs keveréke 2017. október 25-én, a vetés után 6 héttel – érdemes megfigyelni, hogy a lóbab és a retek esetén a gyökerek majdnem akkorák, mint a felszín feletti részek

#3: Túl sokat vizet vesz fel

Mint minden élő szervezetnek, a takarónövényeknek is vízre van szükségük. Van azonban különbség faj és faj között is ebben a tekintetben – a mustár, retek, rozs, tritikálé, napraforgó például nagy vízigényű, míg a facélia, köles, borsófélék (tehénborsó, takarmányborsó), alexandriai here kevesebb vizet használnak. Rövid tenyészidejű, nyári keverékekbe – például repce és őszi búza közé – nem érdemes egy mustár-retek keveréket betenni, sokkal jobb helyette például egy alexandriai here + facélia keverék, vagy akár a sziki kender (Crotalaria juncea), amely egy trópusi növény, így minimális talajnedvesség mellett is fejlődésnek indul, és jelentős zöldtömeget állít elő.

Na de hogyan jön vissza a felvett vízmennyiség? Rövidtávon, azaz ugyanabban a szezonban ne várjunk erre, mert nem fog megtörténni. Ugyanakkor javul a talaj szerkezete, felpezsdül a talajélet, aminek köszönhetően jobb lesz a talaj vízháztartása. 1% humusztartalom-emelkedésével kb. 150 000 liter extra vízmennyiséget tud a talaj befogadni hektáronként – ez 15 mm csapadékot jelent. A takarónövény-állománynak köszönhetően a leérkező csapadék által okozott erózió is csökken és minden csepp hasznosulni fog. Összefoglalva: a takarónövények ugyan vizet vesznek ki a „vödörből”, ám közben növelik a „vödör” méretét is.

#4: Nehezen szárad a talaj

A 3-as pont tökéletes ellentéte: egyszer attól tartunk, hogy a takarónövény kiszárítja a főnövény előtt a talajt, máskor pedig attól, hogy nem fog időben felszáradni a takart talaj, így csak csúszva tudjuk megkezdeni a tavaszi munkálatok.

A kísérletek és a tapasztalatok abba az irányba mutatnak, hogy a takarónövénnyel fedett talajok nem fagynak át olyan mélyen, mint a fedetlen parcellák, mert a takarás egyfajta szigetelőként működik a tél folyamán. A hóolvadás hamarabb megindul a takart területeken, így azok gyorsabban magukba szívják az olvadásból származó nedvességet, megközelítve a parlagon hagyott részek nedvességszintjét. Számos esetben az 50-80 cm-es szint valamivel kevesebb vizet tartalmaz, mint a fedetlen részek, azonban a 100-140 cm-es rétegben 10%-kal több nedvességet raktároznak el a takart talajok.

#5: Lassabban melegszik fel a talaj

A talajok tavaszi száradásával összefüggő aggodalom a megfelelő talajhőmérséklet elérése, amely szintén kardinális kérdés a haszonnövények vetése szempontjából. Logikusan gondolkodva a takart talajt kevesebb fény éri, így az lassabban melegszik – de ez valóban ennyire egyszerű lenne?

A takart talaj előnye, hogy kisebb hőingadozás, hiszen nappal a talaj kevésbé melegszik fel, és lassabban is hűl le. A takarónövények szerkezete is befolyásolja a talajhőmérsékletet, az álló szerkezetűek alatt magasabb a talajhőmérséklet, mint a kúszó/szétterülő növényeknél. A csökkentett művelésre való átállási időszakban előfordulhat, hogy a nem szántott talaj lassabban melegszik fel, mert a tömörödött talajok jobban eltelítődnek a nedvességgel, a víz a talajban pedig lassabban melegszik fel, mint a levegő, emiatt tehát a talaj is tovább maradhat hideg (a régóta min-till művelést alkalmazó gazdaságok ezen már átestek, így ott ez a probléma nem áll fenn).

Ezt a folyamatot a takarónövények, amelyek fellazítják a talajt és fokozzák a porozitást, tudják fokozni azzal, hogy több levegő jut a talajba, így az gyorsabban felmelegedhet. Ahogy az idő előrehaladtával nő a szervesanyag-tartalom, úgy a talaj színe is egyre sötétebb lesz, ami – a lebomló sötét színű takarónövény-maradványokkal együtt – jobban elnyeli a napfényt és gyorsabban felmelegszik (egyes takarónövényfajoknak kifejezetten a hátrányos tulajdonsága, hogy világos színű a maradványuk). Ugyancsak egy többéves folyamat a talajélet intenzitásának fokozódása, amely szintén egyre nagyobb hőt bocsát ki, ahogy a mikrobiális lebontás fokozódik – hasonló folyamat termeli a hőt a komposztban és a szerves trágyában is. 

Folytatjuk…

A sorozat második részében a lebomlás, tápanyag-feltáródás és a terminálás körüli problémákat és az azokra kínált megoldásokat vesszük górcső alá, valamint konkrét keverékpéldákat javasolunk az egyes helyzetekre a vetésforgótól, technológiától és a céloktól függően.